Tartós színes bevonatok fémre és fára

Már szinte minden lakásban, házban vagy ház körül találhatóak fém vagy fa felületek. De akár olyan kis részek, amelyek valamelyik anyagból készültek. Mind a fém mind a fa olyan anyagok, felületek, melyek folyamatos ápolást igényelnek. Persze ezt ne úgy értsük, hogy mindennap ápolni kell, de évente legalább egyszer mindenképpen érdemes erre odafigyelni.

 

Kültéren található fém és fa felületek folyamatosan ki vannak téve az időjárási tényezőknek. A csapadék, a hőingadozás, a magas páratartalom, a napsütés és UV sugárzás, illetve az idő múlása folyamatosan próbára teszik ezeket a felületeket. Emellett állóképességüket és türelmüket is folyamatosan rontják. Éppen ezért is nagyon fontos, hogy bizonyos időközönként megfelelő védelemmel lássuk el ezeket a felületeket. Illetve időnként lehetőséget kell adni a felületeknek a megújulásra.

Habár a beltéren található fém és fa felületek nincsenek az időjárás viszontagságainak kitéve, ezeknek az ápolására is oda kell figyelni. A bent található felületek viszont jobban kophatnak, mert többet használjuk őket, többet pakolunk rájuk stb. Amennyiben odafigyelünk ezek ápolására, élettartamukat is növelhetjük, így elkerülhetjük, hogy pár éven belül egy teljesen újra legyen szükség. Manapság már lehet kapni olyan zománcokat melyek színesek, így egy-egy színes résszel akár fel is dobhatjuk otthonunkat.

A Trinát zománcfestékeivel remek védelmet alakíthatunk ki a fa vagy fém felületeink számára. Beltérre a Trinát oldószeres zománcfesték lehet a jó választás.  Az oldószeres zománcfestékből választhatunk matt vagy selyemfényű változatot is, függően attól, hogy milyen felületet szeretnénk a végére elérni. Mind a matt, mind a selyemfényű zománcfesték alkidgyanta kötőanyagú. Nagy a fedőképességük és nagyon jól terülnek. Azért is remek választás, mert mindkettőt többféle színben lehet megvásárolni, így nem kell azzal bajlódni, hogy az általunk elképzelt színre még külön lefessük a felületet. Mindkettő használható kültéri elemeken is.

A Trinát magasfényű oldószeres zománcfesték vízlepergető adalékkal és a Trinát Aqua selyemfényű időjárásálló zománcfesték pedig inkább kültéri felhasználásra javasolt az időjárásállóság és a vízlepergető adalék miatt. Azonban mindkettő használható kül és beltéren is egyaránt. A magasfényű zománcfesték alkidgyanta kötőanyagú, magasfényű vízlepergető zománcfesték. Egyenletes struktúrát és esztétikus bevonatot képez. A Trinát Aqua pedig akrilgyanta kötőanyagú, nagy fedőképességű, selyemfényű felületet ad. Vizes bázisú, sárgulásra nem hajlamos, gyorsan szárad és nem jár oldószerszaggal. Az UV sugárzásnak pedig hosszan ellenáll. Ebből a két festékből is többféle színben választhatjuk ki a számunkra legjobbat.

A Trinát zománcfestékeivel egyedi és színes felületeket hozhatunk létre, melyek nem csak feldobják lakásunk, házunk vagy kertünk részeit, hanem tartós bevonatot is biztosítanak.

 

Képek forrása: pexels.com,